Moly.hu-n kértek meg, hogy rakjak össze egy ilyen posztot. Rengeteg interjút néztem meg, de azért jó pár ki is maradt, mert iszonyatos mennyiségű anyag van a neten, szóval ha ti tudtok még valamit, ami bekerülhetne is, írjátok meg bátran. A kulisszatitkok a könyvről, filmről SPOILEReket tartalmazhatnak, úgyhogy csak akkor ajánlom olvasásra, ha már olvastad a könyvet és/vagy láttad a filmet.
A könyvről:
- John fejében régóta élt Hazel és Augustus története, amihez az inspirációt az nyújtotta, hogy évekig dolgozott rákos fiatalokkal. Azonban félt belevágni a regénybe, egészen addig, amíg egy kedves barátja, Esther, 2010-ben tizenhat évesen meghalt. John ezután határozta el, hogy mindenképp meg kell írnia a történetet a tiszteletére arról, hogy egy rövid élet is lehet teljes élet. Azonban az író hangsúlyozza, hogy nem Estherről mintázta Hazelt, kivéve azt a vonását, hogy nagyon pontosan felméri, milyen hatással van a betegsége a környezetében élőkre, és ezt próbálja mérsékelni, ebben nagyon hasonlítanak egymásra a lányok.
![]() |
Egyik kedvenc külföldi borítóm,
az izraeli |
- A szerző szándékosan írta meg úgy a regényt, hogy minden fontosabb szereplőnek legyen valami fogyatékossága. Azt mondta, a témáról szóló könyvek gyakran arra helyezik a hangsúlyt, hogy az egészséges emberek mit tanulhatnak a betegektől, ő pedig azt akarta megmutatni, hogy minden élet értékes, és az életedet nem mindig mások határozzák meg. Nat Wolff (Isaac) ehhez még hozzáfűzte az interjúban, hogy a karakterek hibáinak semmi köze a betegségükhöz. Ők egyszerűen csak normális kamaszok, a saját jellemhibáikkal, akik szörnyű élethelyzetbe kerültek.
- John saját bevallása szerint azért ír egyke főszereplőkről, mert ez egy közös poénjuk az öccsével, Hankkel.
- Kérdezték a szerzőt arról, hogy úgy érzi-e, mintha a Mennyei megbánás is a saját regénye lenne. Azt mondta, csak szeretne ilyen jó könyvet írni, ugyanis az a jó a képzeletbeli könyvekben, hogy mindig jobbak lehetnek az igazi könyveknél, mert egyszerűen lehetnek tökéletesek.
- John abban hasonlít van Houtenre, hogy ő sem tudná megmondani, mi vár a karakterekre a könyv után. Úgy gondolja, az író szavának a könyv írott betűin túllépve nem szabad sokat számítania, mert a könyv az olvasókhoz is tartozik. És ha véletlenül megbánná, hogy pont ott és úgy fejezte be a könyvet, ahol és ahogy, már akkor sem változtathat rajta.
- John a könyv írása közben sokat sírt. Azt mondta, már bizonyára hülyének nézték a Starbucksban, mert odament reggel, leült, bőgött három órát a nyitott laptop előtt, aztán hazament. Segített az alkotói folyamatban, hogy szomorú volt, de azért nem volt könnyű neki.
- Rengeteg vázlat született a történetről és több különböző befejezése is papírra került. Az első megírt lezárás a következő volt: Augustus halála után Hazel és van Houten arra jutnak, hogy úgy tudják kellőképp megtisztelni a fiú emlékét, ha valami hősies halált halnak. Kitalálják, hogy a legjobb mód erre, ha keresnek egy drogbárót és megölik, még akkor is, ha időközben őket is legyilkolják a testőrök. Végül azonban a megvalósításig sosem jutnak el, mert rájönnek, hogy talán ez mégsem jó ötlet. John szerkesztője még ezt a változatot olvasta el először, a reakciója a következő volt: „John, az első kétszáz oldal zseniális, komolyan mondom, eddig ez a legjobb munkád. Viszont az utolsó negyven oldalról nem tudom megmondani, hogy csak viccelsz-e. Olyan, mintha fanfictiont írtál volna, vagy parodizálnád saját magadat, rémes.” Nat reakciója így hangzott: „John... ez nagyon érdekesen hangzik meg minden és biztos tök jó, hogy kipróbáltad... de azért azt hiszem, mégiscsak elégedett vagyok azzal a befejezéssel, amit kaptunk.”
![]()
- A szerző rengeteg rajongói levelet és emailt kap, különösen, amióta elindult ez az őrület a Csillagainkban a hiba körül. Azt mondta, ha nem is tud válaszolni a többségére, azért nagyon jól esik neki, mert számára valahogy nem érződik valóságosnak a saját regénye, amíg nem olvasták mások, és jó látni, hogy hányféle életet élhet a könyv az olvasókban, mennyi különböző értelmezése van.
- John alapvetően nem akarta, hogy megfilmesítsék a regényét, nagyon bizonytalan volt azzal kapcsolatban, eladja-e a jogokat. A lelkiismerete akkor nyugodott meg, amikor először beszélt telefonon a producerekkel, akik sietve biztosították, hogy Hazelnél az egész filmben oxigénpalack lesz, hogy nem csak egy romantikus filmet akarnak, hanem szeretnék, ha a családi kapcsolatokról is szólna, és hogy nem csak a cselekményben, de hangulatban és üzenetben is hűek akarnak maradni a könyvhöz. John szerint minden ígéretüket betartották.
- A szerző többször hangsúlyozza, hogy legvadabb álmaiban sem számított rá, hogy ez a regény ilyen népszerű lesz, pedig már masszív rajongótáborral rendelkezett a Csillagainkban a hiba megjelenése előtt is.
Kulisszatitkok a filmről és a forgatásról:
- Shaileent először nem akarták kiválasztani Hazel szerepére, mert a rendező túl idősnek tartotta. Ténylegesen tizenhat éves főszereplőt akart, Shaileen pedig a forgatáskor már huszonegy volt. Hogy kicsit fiatalabbnak látsszon, a szereplőválogatásra smink nélkül, kócos hajjal és szakadt ruhákban ment. Azonban aggodalomra nem volt semmi oka: a rendező azonnal úgy érezte, mintha maga Hazel beszélne hozzá, és az előadását már akkor többen megkönnyezték, úgyhogy simán megkapta a szerepet.
- Ansel Elgort (Augustus) a következőképp tudta meg, hogy megkapta a szerepet: Chicagóban forgatták A beavatottat, ahol ő és Shaileen jó barátok lettek. Mielőtt a hétvégére hazautazott volna New Yorkba, a fiú egy csomagot kapott tőle azzal a szigorú utasítással, hogy ne nyissa ki. Hazament, eltelt négy nap, el is feledkezett a dologról. A negyedik napon Josh Boone (a rendező) felhívta, és megkérdezte: „Kaptál Shaileentől egy csomagot?” „Igen, miért?” „Na, most már kinyithatod!” Ansel kibontotta (nehéz volt, erős volt a csomagolás), és odabent egy félig rohadt holland sajtos-paradicsomos szendvicset talált. Erre a rendező vidoran közölte vele: „Megyünk Amszterdamba!”.
- Shailene csodás hosszú hajkoronával érkezett a forgatásra, úgyhogy még mielőtt bármit is elkezdtek volna, le kellett vágni. Szegény, lány a kezébe fogta a nagy köteg haját, és potyogtak a könnyei.
- John Greennek lett volna egy cameója a filmben (a kép alapján a reptéren találkoztak volna vele a főhősök), de ezt később kivágták, John szerint azért, mert pocsék színész, és a jelenet dramaturgiailag indokolatlan volt. Mindenesetre annak nagyon örül, hogy a ruhát, amit a forgatáson viselt, megtarthatta. Egyébként Nat Wolff segített neki a felkészülésben, de azt mondta az esetről, hogy van, amiből egyszerűen nem lehet jót kihozni. :D
- Az amszterdami jelenetek egy részét valójában nem is Amszterdamban vették fel. Például az Anna Frank-ház belsejét is felépítették Pittsburghben, ugyanis az eredeti épületben olyan szűk a hely, hogy nem tudták volna megoldani a forgatást. Azonban a díszletépítők jó munkát végeztek: Ansel szerint a fal utolsó repedéséig minden pontos volt. John nevetve mesélte, hogy bár ott volt a stábbal Amszterdamban is, de meg nem tudta volna megmondani a film megnézése után, hogy mit forgattak az eredeti helyszínen és mit nem.
- A stáb nagyon élvezte az amszterdami forgatást, bár nem volt túl jó idejük, borús-esős és hideg is volt az idő, de Shaileen szerint ez csak hozzátett a romantikus hangulatához a városnak.
- Josh Boone azt mondta, hogy bár nagyon sok szöveg volt a könyvből kivéve, azért hagytak teret a színészeknek az improvizációra is. John kedvenc része a filmben pont egy ilyen improvizációra épül: a tojásdobálásnál Gus Isaac kárára poénkodik valamin, mire Isaac így vág vissza: „I’m blind, not deaf. And I don’t like when you make fun of my disabilities.” ami magyarul kábé így hangzik: „Vak vagyok, nem süket. És egyáltalán nem jön be, amikor viccet csinálsz a nyomoromból.”. Ez teljesen Nat Wolff agyszüleménye volt.
- A stábtagok annyira jól érezték magukat egymás társaságában, hogy minden este együtt vacsoráztak.
- A támaszcsoport tagjait Hazelen, Guson, Isaacen és Patricken kívül nem színészek alakították, hanem valódi rákos kamaszok. A színészek nem csak velük beszélgettek a tapasztalataikról, hanem kórházakba is elmentek, hogy minél jobban megérthessék a karaktereik helyzetét.
- Anselnek egy tizenhét éves amputált fiú, Tanner, kölcsönözte a lábát azokban a jelenetekben, amikben a művégtag látszik. Mindkettejükkel felvették a jelenetet úgy, hogy Anselen egy combig érő zöld zokni volt, és utólag összevágták a felvételeket. Ez a fiú egyébként nagyon sokat segített Anselnek, hiszen ő maga is csak egy éve veszítette el a lábát, és a hozzáállása ehhez a veszteséghez inspirálta a színészt Augustus karakterének megformálásában, mert úgy gondolta, hogy ő is nagyon hasonlóan érezhet. Ezenkívül segített megtanulni, milyen is az ember mozgása, ha az egyik lába nem igazi. A hűség kedvéért a jeleneteiben Ansel még egy bokamerevítőt is viselt, ugyanis a művégtagok bokarésze nem olyan mozgékony, mint az igazi, ha olyan lenne, nem lehetne velük járni.
![]()
- Nat Wolff bevallása szerint a filmben dobált meg életében először tojással akármit is, de eddig annyira nem tudta átélni, mivel nem látta. Nat ugyanis Isaac szemműtétje után olyan szemüveget (és kontaktlencsét) hordott a jeleneteiben, amiben ténylegesen vak volt, egyáltalán nem látott ki belőle. Ezért örült neki, hogy a vásznon végre megnézhette ezt a jelenetet.
- Eredetileg leforgatták azt a jelenetet, amiben Hazel és Gus eladják a hintát, csak a végén lett kivágva. Shaileennek ez a jelenet hiányzott a legjobban a filmből, de azt reméli, hogy a DVD-n talán rajta lesz.
- A színészeknek nagy megerősítés volt, hogy John Green végig ott volt a forgatáson, mert bár közvetlenül a rendezővel dolgoztak össze, de azért mindig odasündörögtek Johnhoz is, hogy kikérjék a véleményét. Shaileen szerint nagyon lehetett érezni azokon a napokon, amikor valamiért nem volt ott, hogy milyen fontos, nagyon hiányolták az emberek. A szerző egyébként videóblogjában dokumentálta is a forgatást és a promókörutat, ő készítette az első interjúkat a színészekkel.
- Ansel bevallása szerint számára a legnehezebb jelenet a filmben a benzinkutas volt, mert ez az a pillanat, amiben a leginkább sérülékenynek és összetörtnek látjuk Augustust, és ilyenkor a színészen nagy a nyomás, hogy a pillanatot őszintén adja át. Meggyőződése szerint színészi pályafutásában eddig ez volt a legnehezebb jelenete.
- Amikor Isaac Monicát taperolja a támaszcsoport után, abban semmi improvizált nem volt: benne volt a forgatókönyvben, sőt a rendező még be is ordította az utasítást. :D Nat szerint nem kicsit volt kínos a dolog.
- A fiatal színészek és John egy promókörút keretében körbejárták Amerikát. A körút legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Dallasban egy Caroline nevű fiatal lány feljött a színpadra, és elmesélte, milyen hálás a könyvért, mert sokat segített neki a betegsége elfogadásában, ugyanis limfómája van. Miután a színészek megölelgették, és elindult vissza a tömegbe, a közönség elkezdte skandálni a nevét. Mindenki megemlékezett arról, hogy milyen megható volt ez a pillanat.
- A premier vörös szőnyege a könyvborítóval harmonizáló világoskék volt. :D
A filmhez, történethez, karakterekhez kapcsolódó érdekességek:
- Ansel több interjúban elmondta, mennyire nagy nyomás nehezedett rá, amikor megkapta a szerepet, ugyanis nagyon hamar kiderült számára, mennyien szeretik ezt a történetet és a karaktert, ő pedig nem akarta elszúrni a dolgot. (Ilyenkor rendszerint a mellette ülő színésztársak megnyugtatták, hogy nem szúrta el.)
- A két főszereplő saját bevallása szerint azt a kérdést utálta a legjobban az interjúkon, ami nagyjából így hangzott: Milyen volt A beavatottban testvérpárt, majd közvetlenül utána a Csillagainkban a hibában szerelmespárt játszani? Mindenesetre úgy gondolják, jó, hogy így alakult, mert ezáltal a Csilagainkban a hiba forgatására nem vadidegenekként érkeztek, és a kapcsolatuk segített a Gus és Hazel közti kémia felépítésében. Hitelesebbé tette a karaktereket, hiszen ők amellett, hogy szerelmesek, egymás legjobb barátai is, a két színész pedig szintén nagyon jóban van egymással.
- Shailene kedvenc idézete: „I fell in love the way you fall asleep: slowly, and then all at once.” („Úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre.”)
Ansel kedvenc idézete: „Apparently life is not a wish granting factory.” („A világ nem egy kívánságteljesítő gyár.”)
- Ha lehetne egy kívánságuk, Shailene azt kívánná, hogy hagyják abba az emberek a környezetszennyezést. Ansel még kilencvenkilenc kívánságot kérne, hogy legyen lehetősége sok jó dolgot kívánni.
- Nat Wolff azt mondta a szerepéről, hogy nehezebb volt eljátszani, mint először gondolta. Isaac ugyanis nem úgy komikus elem ebben a történetben, hogy viccet csinálnak belőle, egyszerűen csak egy srác, akinek jó a humora, és megelőzi az embereket abban, hogy viccet csináljanak belőle, hogy inkább ő viccelődik magán.
- John azt mondta, egészen érdekes élmény volt számára megnézni a filmet, sok új dolgot fedezett fel. Például írás közben annyira Hazel szemüvegén keresztül látta a szüleit, hogy a filmig fel sem fedezte, milyen egyedülálló az anya és az apa kapcsolata a könyvben, hogy kitartanak egymás mellett egy olyan helyzetben, amire senki sem készül fel, amikor kimondja az igent. Mivel John maga is férj és apa, ez nagyon imponált neki. (Személyes megjegyzés: nekem már a könyvben is feltűnt. :D)
- Azt is megkérdezték a stábtól, hogy kit játszanának szívesen a filmben a saját karakterükön kívül. Ansel van Houten szerepére utazna, persze nem most, majd egy kicsit idősebb korában. Laura Dern (Hazel anyukája) és Nat mindketten John Green cameo-szerepét szeretnék eljátszani, azaz a lány apukáját a reptéren. John maga szívesen lenne Hazel apukája, ha rendelkezne elég színészi képességgel. Sam Trammel (Hazel apukája) Patrick szerepét játszaná el, a többiek szerint még megoldható is lenne a dolog, akár egyszerre mindkét karakter is. :D Shaileen szintén van Houten szerepére vágyik, illetve ha Sziszifusz, a hörcsög szerepelne a történetben, akkor őt is szívesen eljátszaná.
- Nat nagy rajongója volt a könyvnek már azelőtt, hogy bekerült volna a stábba, és nagyon örült, hogy megkapta a szerepet. Johnnal azóta amúgy különleges barátság szövődött köztük, állandóan ugratják egymást, amiből kaphatott a közönség is bőven, mert általában őket szokták együtt interjúztatni. Fognak is még együtt dolgozni, ugyanis Nat megkapta a Paper Towns főszerepét.
- Kérdezték a színészeket a promókörútról is. John elmondta, nagyon jól esik neki, hogy ennyien érdeklődnek a film iránt, mert ez azt jelenti, hogy őszintén szerették a könyvet, és támogatják a projektet. Nat elmondta, hogy jó volt ennyi intelligens és összeszedetten beszélő kamasszal találkozni, akik remek kérdéseket tettek fel nekik. Szerinte az John hatása, ezek a fiatalok felnéznek rá, és ez jó dolog. John azt mondta erre, hogy nagyon hálás a rajongóiért, mert mind olyan emberek, akiket kedvelhet, okos és érdekes gyerekek, és ez remek érzés.
![]() |
| Shaileen könnyekig hatódott a körút atlantai állomásán |
- John és Nat is elismerték, hogy hiába ismerték oda-vissza a könyvet és a forgatókönyvet és hiába csinálták végig a forgatást, mégis sírtak a filmen. Nat csak a második nézésnél sírt, mert először még túlságosan sokkolta, hogy ott látja megát a kész filmben. :D Ansel az egyik interjún azt mondta, hogy már négyszer látta a filmet és mind a négy alkalommal megkönnyezte. Shaileen szerint ezt senki sem tudja megállni sírás nélkül, mert mindenkinek van valakije, aki krónikus betegségben halt meg, és emiatt a szereplők helyzete nagyon átélhető.
- Nattől és Anseltől kérdezték, hogy milyen zenét hallgasson az az egyszeri rajongó, ha túl akar lenni a Csillagainkban a hibán. Ansel azt mondta, hogy a Fix you vagy más Coldplay-szám segít a legtöbbet valószínűleg hosszú távon.
- Anseltől kérdezték, hogy szerepelne-e még John Green valamelyik könyvének adaptációjában, mire ő azt válaszolta, hogy lenne még pár szerep, amit szívesen eljátszana. Nat biztosította a rajongókat, hogy be fogják magukat csempészni minden egyes John Green-filmbe, abból fogod felismerni a filmet, hogy ők majd ott vigyorognak valamelyik sarokban.
- Shaileen valahogy rávette a fiúkat, hogy senki se használjon dezodort a forgatás alatt. Amikor egy idő után már kezdtek erősen szaglani, Nat és Ansel rájöttek, hogy Shaileen valami természetes kristálycuccot használ, és attól marad olyan jó illatú. :D Ennek ellenére akkor már kitartottak.
- Megkérdezték Anselt, mit gondol, Augustus hogyan reagálna a története népszerűségére, mire ő azt felelte, hogy reméli, mindannak tükrében, amit Augustus Hazel példáján tanult, nem adná meg magát a csábításnak és azt tudná mondani, hogy ez szép, de Hazel szerelme sokkal nagyobb ajándék ennél a sikernél.
Személyes jellegű információk, érdekességek a színészekről:
![]()
- Kérdezték a stáb tagjait arról is, kivel találkoznának szívük szerint. Nat Paul McCartneyval szeretne, de azt mondta, reméli, hogy nem olyan lenne, mint Hazel találkozása van Houtennel, Paul biztos nem lenne olyan szemét vele. :D John Tony Morrisont mondta, mivel ő volt az az író, aki a leginkább nagy hatással volt a munkájára. Shaileen egy halott francia írónővel, Anais Ninnel találkozna a legszívesebben, Ansel pedig Paul Newmannel. Amikor a riporter arra próbálta kényszeríteni őket, hogy élőt mondjanak, Shaileen kitartott Anais mellett, Ansel pedig azt mondta, szerencsés, mivel jelenleg ott tart a pályája, hogy talán lesz lehetősége azokkal az emberekkel együtt játszani filmekben, akikre felnéz, Christian Bale-t és Tom Hardy-t említette példaként. És mivel nem akarja tönkretenni a pillanatot, amikor megpróbál velük haverkodni, mintha nem csodálta volna őket egész életében, ezért valószínűleg, ha kívánnia kéne valamit, csak elmenne Disneylandbe.
- Egy másik népszerű kérdés, hogy nekik mi az igazi történetük: hobbik, szenvedélyek, fura fétisek. John bevallotta, hogy az egyetlen igazán váratlan benne, hogy szenvedélyes rajongója a Liverpool FC-nak. Nat sokat gondolkodott a kérdésen, azt mondta, nincs igazán olyan, amit nem tudnának róla az emberek, de aztán John kisegítette azzal, hogy Nat fanatikus Beatles-rajongó. Ansel és Shaileen részben egymás helyett válaszolták meg a kérdést: Ansel elmondta, hogy Shaileen szenvedélyes növénytartó, és szeret olyan alapanyagokból főzni, amikből másnak eszébe se jutna. Shaileen kiemelte, hogy Ansel gyönyörű miniatúrákat fest (apró képeket, főleg kavicsokra), nagyon jó énekhangja van, és ügyes DJ is. A fétiseikre vonatkozva bevallották, hogy Shaileennek lábfétise van, Ansel pedig odavan a kerek arcokért.
- Arra a kérdésre, hogy volt-e rájuk valaha könyv olyan nagy hatással, mint a Mennyei megbánás, Shaileen azt válaszolta, hogy Anais egyik könyve, a Henry and June az örök kedvence, amit újra és újra elolvas, tele van jegyzetekkel, kiemelt sorokkal, és elég rongyos már szegény. Egy másik interjúban az 1984-et emlegette, hogy az nagy hatással volt kamaszkorában arra, ahogy a világot és a társadalmat látja. Ansel azt felelte, hogy nem annyira szeret olvasni, neki filmek vannak olyanok, amiket újra és újra megnéz, például a Rakparton (On the Waterfront). Ha mégis könyvet kéne mondani, akkor a Csillagainkban a hibát mondaná, ez a könyv volt az elmúlt öt évben a több elolvasott közül, amit igazán élvezett. Nat Wolff kedvenc könyve a Zabhegyező, mert pont az életének abban a szakaszában olvasta, amikor nagy hatással volt rá.
- Shaileen jelenleg „önkéntesen hajléktalan”, mivel odaadta a házát a nagymamájának, és ő maga egy bőröndből él. A bőröndben a legszükségesebbek vannak: két-három farmer, pólók, ruhák és egy mütyürös doboz, amit a barátnői készítettek neki, hogy legyen miben tárolni a csecsebecséit.
- Ansel gyerekkorában balettozott, majd a suli menzáján a haverjaitól megtanult breakelni. Állítása szerint annyira nem jó táncos, csak ezt is próbálja egy kis színészkedéssel felhúzni. (A többiek meg vannak győződve, hogy csak szerénykedik, és valójában nagyon ügyes.)
- Shaileen kedvenc kajái azok, amiket a hűtőben található maradékokból dob össze öt perc alatt.
- Nat a testvéreivel együtt zenél egy bandában.
- Anselnek tették fel a kérdést, hogy melyik lenne álmai Broadway-szerepe, ugyanis ő két színdarabban is játszott már. Azt felelte, hogy Javert A nyomorultakból, majd tovább passzolta a kérdést a többieknek. Shaileen Elisabethet mondta (sajnos nem vagyok nagyon képben a Boradway-darabokkal, talán a Büszkeség és balítélet színpadi változatát is játsszák?), Sam Trammel (Hazel apukája) pedig azt felelte, hogy Rómeó volt nagyon sokáig, de mivel ebből már kicsit kiöregedett, újat kell találnia.
- Nattől és Anseltől kérdezték meg, hogy az életben romantikus alkatnak tarják-e magukat. Erre azt válaszolták, hogy igen, mindketten értékelik a szerelmet az életükben. Ansel még hozzátette, hogy ők nem olyan srácok, akik nem merik kimutatni az érzéseiket, vagy macsóskodnak, bár színészek között kevés olyan van. Amikor a riporter megkérdezte, hogy mi volt a legromantikusabb dolog, amit valaha tettek, Nat elmesélte, hogy írt néhány barátnőjének dalt, amiket fel is vett, úgy adta oda nekik, és amikor először ilyet csinált, még csak hatodikos volt, és a lányt valószínűleg elijesztette. (Egy másik interjúban azon nevetnek Ansellel, hogy neki is írt számot. XD)
![]()
- Amikor valami olyat kellett mondani egymásról, amit nem tud mindenki, Nat azt emlegette, hogy Ansel milyen jó IDM (intelligens tánczene, a techno egy dallamosabb ágazata) művész, Ansel pedig azt hozta fel, hogy Nat nem eszi meg a sajtot. :D Ezután felszólították őket, hogy mondjanak valamit Shaileenről is, és Nat elmesélte, hogy bár úgy tesz, mintha a színészkedés csak úgy menne neki, valójában nagyon lelkiismeretes a munkájában, például minden forgatási nap elején újraolvasta azt a részt a könyvben, amit éppen forgattak és rendkívül jól tud koncentrálni.
- Ansel egyik nagymamája norvég volt, és a Második Világháború idején csatlakozott az ellenálláshoz, akik zsidókat bújtattak és próbáltak megmenteni. A hölgyet azonban elfogták, és egy évre koncentrációs táborba került.
A regény főszereplője Liga, aki tizenöt évesen már annyi borzalmat él át az életében, hogy öngyilkosságot akar elkövetni és meggyilkolná a saját két kislányát is. Azonban egy titokzatos hatalom megakadályozza ebben, és felajánlja neki: örökre maga mögött hagyhatja a valóságot, és a saját, tökéletes álomvilágában élhet. Liga kapva kap a lehetőségen, és nekilát, hogy felnevelje lányait egy olyan tájon, ami megtévesztésig hasonlít a szülővárosára, csakhogy itt minden ember kedves, senki sem néz ferde szemmel, amiért nincs mellette férj, minden tökéletesen harmonikus és biztonságos. Ahogy azonban a lányok cseperednek, egyre nagyobb rések kezdenek tátongani a világon, és ezeken a réseken keresztül egyre furcsább események lopóznak be: kapzsi törpék és túlságosan is emeberszerű medvék járják a vidéket, Liga lányai pedig lassan ráeszmélnek, hogy talán az a világ, amiben eddig éltek, közel sem olyan teljes, mint amilyennek hitték.
Azért szeretem különösen a történetet, mert bár közvetlenül szemlélve is nagyon tartalmas, de emellett még majdnem minden eseménynek van egy könnyen felfedezhető szimbolikus jelentésrétege is. A medveemberek történetrésze jó példa erre. A közvetlen réteg az, hogy egy tavaszköszöntő szertartás során medvebőrbe bújt fiúk Liga álomvilágában valóságos medvékként jelennek meg, akik azonban emberi személyiségük birtokában vonzónak találják a magányosan élő nőket. A szimbolikus rétege pedig... nos, az az, hogy mindannyiunkban lakik egy ösztönlény, azonban a mi akaraterőnkön múlik, hogy mihez kezdünk vele. Davit, mivel alapvetően egy melegszívű, udvarias, kedves ember, nem kezd vele semmit. Teasel, mivel egy utolsó kis féreg, természetesen megpróbál visszaélni a helyzettel. Bullock csak azzal törődik, hogy megmentse szorult helyzetbe került barátait, akikért a végsőkig kiáll.
.jpg)
